A félelmetes hajvágás

– Neh-eh-eh-em akarok foh-foh-fodrászhoz menniiiii!  – Hüppögött Petike egész úton!

– De kicsikém! Le kell vágni a hajadat. Belelóg a szemedbe, és különben is, úgy nézel ki ezzel a hajjal, mint egy kislány!

– Nem vagyok kislány! Petike vagyok!

– Én tudom, de ezt nem tudja mindenki. – Mosolygott édesanyja a visszapillantó tükörből szipogó, tiltakozó kisfiára. Sajnálta azt a pici kis szívét, ahogy belepillantott a könnyektől csillogó szemekbe. Félt. Látta rajta, de képtelen volt meggyőzni, de azért továbbpróbálkozott:

– Olyan szép leszel, majd meglátod!

– De én nem akarok szép len-lenniiii! – és tovább hüppögött.

– Apa rád sem fog ismerni, este, ha hazajön.

– Mert kopasz leszek!

– Dehogy leszel! Gyönyörű, férfias frizurád lesz. Már hogy lennél kopsz?! Hogy jutott ilyen badarság az eszedbe?

– Robi mondta! Nevetett, amikor elindultunk. Annyira nevetett, még a hasa is rezgett, és azt mondta, hogy birkanyírásra megyeeeek!

– Oh, az az … – “átkozott kölyök!” – fejezte be Juli a mondatot, de már csak gondoltban. – Majd adok én neki, csak érjünk haza. Hátrakötöm a sarkát, az biztos!

– Tényleg hátrakötjük? – Petike kezdett egy kicsit felvidulni.

Megérkeztek. Mit volt mit tenni, kénytelen volt alávetni magát édesanyja akaratának. Petike gyanakodva nézett szét a fodrászüzletben, ahol a legnagyobb meglepetésére kellemes légkör fogadta. Senki nem sírt, nem visított, és a nénik, akik ott voltak, mind vidáman csacsogtak.

– Utálom a Robit! Már megint becsapott! Én azt hittem, hogy ő okos, meg mindent tud. Azt mondják, tíz éves. Az biztos sok, mert a múltkor, amikor cukrot pakoltam a zsebembe, anya megszámolta, és pont annyi volt. Tíz, és azt mondta: “Nem lesz az egy kicsit sok, Petikém?” Nekem nem tűnt soknak. Belefért a zsebembe. Igaz, a másikba is kellett rakni, de akkor is csak belefért… Akkor is utálom a Robit! Ha nagy leszek, én leszek az erősebb, meg az okosabb is!

Közben a fodrász néni odaültette a tükör elé és törölközőt terített a nyakába. Nyissz! És máris a vállára hullott az első tincsecske.

– Ez nem is fáj! – kiáltott fel a kisfiú meglepetten, közben felidézte azt a műsort, amit a Robi nézett a tévében, amikor látta, hogy nyírják a birkákat, amikor az összes bunda lejön róluk, és azt is látta, ahogy az egyik bácsi ráül szegényre. Biztos fájt neki, el akart szaladni.

– Ez nem is birkanyírás! Azt nem így csinálják. Láttam a tévében! – és ekkor már megkönnyebbülten mosolygott! A nénik pedig felkacagtak:

– Jaj, de édes vagy! – és kedvük lett volna egy nagy cuppanóst nyomni Petike feje búbjára!

Ami ihlette: Ez a kép!

Post navigation

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.