Egy mindennapi kapcsolat

Szeretem. Soha nem tévesztem szem elől, akármerre is járjon.

Képtelen vagyok levenni róla a tekintetem, és Őt ez egyáltalán nem zavarja. Sőt! Kimondottan élvezi. Imádja a közelségem, és imád pörögni, forogni körülöttem. Persze, nem vagyunk összenőve, hol közelebb állunk egymáshoz, hol kicsit távolabb, de annyira soha nem távolodik el tőlem, hogy kikerüljön a látómezőmből.

Azt hiszem, Ő is szeret. De még azt is bátran kijelenthetjük, hogy imád. Képtelen lenne nélkülem élni. Nem mondta, de tudom. Ezt valahogy lehet érezni. Szüksége van rám, és én ezt élvezem.

Tudom, hogy kicsit nyálas, meg közhelyes, de ha velem valami történne, abba belepusztulna.

Ez több, mint egy egyszerű kapcsolat. Van benne valami misztikus, valami földöntúli, valami hihetetlen erős vonzás.

Imádom pásztázni tekintetemmel azt a gömbölyded formáját. Nem is tudom, melyik részét szeretem a legjobban.

Nem lehet mellette unatkozni. Sokszínű, és változatos. Néhol lágy, simogatóan puha… Aztán kemény és érdes. Képes magában fortyogni sokáig, aztán kitör belőle a feszültség. Tör, zúz, rombol! Képes beleremegni. Majd elvárja, hogy felszárítsam a könnyeit. Gyengéden melengessem, ha fázik… Aztán meg zavarja a jelenlétem, mert sok vagyok. Kiszámíthatatlan. Csupa meglepetés és szeszély! Nem mindig tudom eldönteni, hogy mit akar, mi teszi igazán boldoggá!

Vele aztán meg lehet járni nem csak a magasságokat, de a mélységeket is.

És ezt nem panaszkodásképp mondom, mert mindezek ellenére annyira csodálatos, titokzatos, és gyönyörű.

Jó! Nekünk is voltak, és még lesznek is nézeteltéréseink, de kinek nincsenek?! Én sem tudok mindig, mindenütt ottlenni, minden óhaj-sóhajt kielégíteni, de komolyan, nagyon igyekszem. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ez a kapcsolat még nagyon-nagyon sokáig működhessen.

Ja, és van egy állandó kísérője. Szinte soha nem vagyunk egyszerre jelen ugyanott. Ha ő jön, én megyek. Kerülgetjük egymást. Van, hogy sikerül egymás szemébe nézni. Akár féltékeny is lehetnék, de tudom, hogy milyen kicsi, és gyenge. Csak az én fényemben képes sütkérezni, ezért nem zavar igazán.

Azt állítja, hogy ez a kísérő teljesen ártalmatlan. Igaz, hogy egy fontos, meghatározó pont az életében, de soha nem fogja úgy és annyira szeretni, mint engem. Hiszek neki.

Különben is! Hogy vehetné már fel velem a versenyt az a kis Hold, mikor jóformán csak sötétben képes előmerészkedni! Ha én nem lennék, szerintem észre sem nagyon vennék.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.