Egy titkárnő monológja

Az agyam eldobom! Tíz éve dolgozom titkárnőként, de én még ilyet nem láttam!

Szőke vagyok, és? És akkor mi van? Ez csak festék. Nekem ne akarja senki bemesélni, hogy Sárika, az értékesítésről, – tudod, az a bögyös, vörös, aki alatt még meg sem melegedett a szék – máris fizetésemelést kapott!

Nem szeretem, ha hülyének néznek. Tuti, hogy a főnök gerincre vágta. Gyakran eltünedeznek, és egyszerre. Alig feltűnő.

Egyébként még egy normális kávét sem tud lefőzni. A múltkor is tőlem kért segítséget – nem, nem a kávéfőzéshez. Mellesleg megjegyzem, azt én sem tudok. Vagy inkább csak utálom. Na mindegy, segítettem neki valamit megoldani a gépen, aztán mindenki tőle volt elájulva, hogy milyen frappánsan megoldotta a feladatot. Ccc!

Félre lökdöshettem volna mindenkit, és feszíthettem volna, hogy az én voltam, de minek! Nem szóltam, de kicsit kezdem már unni, hogy mást sem lehet hallani, minthogy: Sárika íííígy, meg Sárika úúúúgy… Sárika a titkárnők gyöngye!

Na, lesz ez még így se! Én inkább lelépek, és csinálok egy saját céget. Titkárnőket fogok képezni. El tudod ezt képzelni? Én leszek a főnök, én osztom be az időmet, és nem fog senki cseszegetni idióta feladatokkal. Nem kell táblázatos kimutatást készítenem például arról, hogy a kollégáknak (pontosabban a csemetéiknek) melyik matrica van meg, – ez a legújabb spáros őrület – és ki hány cseredarabbal rendelkezik.

Tudod, ez már vicc kategória! Én nem ezért tanultam. Úgy érzem, ennél azért többre vagyok képes, úgyhogy megyek, és a magam kezébe veszem a sorsom!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.