Lunatka

Számtalan monitor, és hatalmas vezérlő panelek között oszlott meg Bee figyelme. Rajta kívül még hárman voltak a központi vezérlőteremben. Lefuttatott még néhány ellenőrzőprogramot, mielőtt hazaindult.

Bee azon kevés emberek közé tartozott, akik dolgozhattak. 2895-ben már az emberek 85 %-ának nem volt munkája, éppen ezért nagy tisztelet övezte a kiváltságosokat. Az elmúlt nyolcszáz évben munkahelyek milliói szűntek meg az automatizálások következtében, és a Föld népessége is egyötödére csökkent.

A munkahelyek megszűnése azt hozta magával, hogy az emberek egyre tudatosabbá váltak. Lett végre idejük egymással és magukkal is foglakozni. Legfontosabb napi elfoglaltságuk a testük-lelkük karbantartása volt, miután jelentőségét vesztette a pénz utáni hajsza. Megbetegedések is csak elvétve fordultak elő, hiszen mindenki képes volt optimális szinten rezegni.

Lunatka város központi parkja volt Bee kedvenc helye. Szeretett a szintetikus anyaggal bevolt fehér padokon megpihenni, melyek mindig ideális hőmérsékletűek voltak évszaktól függetlenül, télen, nyáron. Bee-t gyönyörű almazöld szín ragyogta körül.

Hosszasan elnézte a feje felett úszó felhőket. A légkört mesterségesen tartották optimális szinten, majd az embereket kezdte csodálni.

Az emberek sokszínűségét nem a ruhájuk adta, hiszen mindenki testhez simuló egyszínű overállt viselt, hanem az aurájuk. Gyönyörű látványt nyújtott a sok ragyogó, ezerszínű ember. Aurájuk hullámzott, néha összeért, ha túl közel mentek egymáshoz.

Bee érezte, hogy valaki közeledik felé, de mielőtt hátrafordult volna, egy fekete ruhás alak hanyag mozdulatokkal átlendült a pad háttámláján, és leült mellé. Testhezálló overállt viselt, mint mindenki, és egy fekete köpönyeget.

Bee-t vegyes érzések kerítették hatalmába. A férfi rendkívül jóképű volt, izmos, erős teste jól kirajzolódott a passzos ruha alatt, de miután felocsúdott első döbbenetéből, azonnal az ismeretlen kisugárzására terelte figyelmét.

Megborzongott. Nem tetszett neki, amit látott. A férfit piszkos szürke aura lengte körül. Bee menekülni szeretett volna, de teljesen megbabonázta az a szikrázóan kék szempár, ami rámeredt.

– York vagyok – mondta az idegen. Bee szeretett volna válaszolni, annak ellenére, hogy ösztönösen védőburokkal vonat körbe magát, de abban a pillanatban megszólalt az esőt jelző szignál a park fölött. Tíz perce maradt, hogy a szokásos heti eső elől fedett helyre vonuljon. Teljesen megfeledkezett arról, hogy ez volt a hét harmadik napja, ami esőnap. Olyankor senki nem maradt a szabadég alatt. A parkban voltak esővédők felállítva, de semmi esetre sem szeretett volna kettesben maradni Yorkkal.

Gyorsan felállt, és köszönés nélkül elsietett. Néhány lépés után tétován megtorpant, majd a válla fölött visszaszólt:

– Bee.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.