Megteszed vagy sem?

– Gyűlölöm! – szakadt ki Sue szájából a kétségbe esett felkiáltás. – Teljes szívemből gyűlölöm!

Rob gyengéden magához vonta a lányt. Csak másodpercek teltek így el, de olyan végtelenül jónak és megnyugtatónak tűnt ez az ölelés, hogy Sue azt érezte, megszűnt körülötte a világ és ő eggyé vált a mindenséggel. Reszketése is alábbhagyott.

– Ez nem mehet így tovább. Én ebbe belepusztulok – Sue felemelte a fejét, és tekintetével Rob tekintetét kereste, miközben kibontakozott a biztonságot jelentő karok öleléséből. A férfi egy kóbor tincset simított ki a lány arcából. Sue tekintetében valami különös fény csillogott: reménység és bizakodás… könyörgés és még valami.

Rob megborzongott az érzéstől. Nem tudta mi volt az, ami átsuhant Sue fején, de érezte, hogy a lány kitalált valamit, és ez nyugtalansággal töltötte el.

A szemei már beszéltek. Előbb, mint ahogy szóra nyitotta volna ajkait.

Sue egészen közel hajolt szerelméhez és alig hallhatóan a fülébe suttogott. Valamit mondott, valamit kért, valamit, ami véget vethet a szenvedéseinek, amit az átkozott férje miatt kell nap mint nap elviselnie. Rob a döbbenettől nem tudott megszólalni. Nem mondott igent, de nem is tiltakozott. Zsigereiben tudta, nincs más megoldás. Régóta tudta, sokkal régebb óta, minthogy szavakká formálódtak a gondolatok, hogy ez lesz a vége.

Ízlelgette a szavakat, amik kimondva más értelmet nyertek, mint a fejében vadul cikázó, zavaros gondolatfoszlányok. A szavak, melyek égették a fülét, amiket az imént suttogott a fülébe ez az édes boszorkány, akiért bármire képes lett volna, és tudta, hogy elveszett.

Azon kapta magát, hogy terveket kovácsol. Sue határozott hangja billentette vissza a valóságba, amikor neki szegezte a kérdést, immár hangosan és érthetően, mélyen a szemébe nézve:

– Megteszed vagy sem?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.