Visszatérés

Őszi szél borzolta a fák maradék lombáját. Néhány falevél táncra perdült a sírok között, majd hirtelen, szégyenkezve meglapult a halmok lábánál. Juli magányosan álldogált a szitáló esőben. Kicsit összébb húzta a kabátja gallérját a nyakán, és egy ázott tincset kisimított a szeméből. Hagyta, hogy a könnyei az esővel keveredve folyjanak végig az arcán. Nem viselt sapkát, és esernyőt sem hozott magával, csak egy szál virágot, mint minden évben.

Húsz éve történt, és Julinak mégis itt fekszik szívének-lelkének egy darabja Ákossal a rideg kő alatt, és eddig úgy tűnt, ott is marad örökké. Húsz éve minden ősszel kilátogatott a temetőbe, és átengedte magát a múlt fájdalmas és édes emlékeinek.

A mai nap más volt. Búcsúzni jött. Nem Ákostól, csak a helytől, a temetőtől, a sírtól. Búcsúzni annyi év után, amit eddig képtelen volt megtenni.

Ákos volt élete nagy szerelme. Az első igazi nagy szereleme, első mindenben, aztán a Sors közbekiáltott, és elvette tőle, kitépte őt az életéből. A Halál egy átkozott motorbalesetnek álcázott tragédiaként jelent meg, és zúzta porrá az álmaikat egy szempillantás alatt.

Juli sokáig nem tudta felfogni, mi történt. Aztán nem akarta felfogni. Szinte még gyerekek voltak, de tervezték a közös jövőt. A szülők ellenezték, hogy tizennyolc évesen összeházasodjanak, ezért hogy összetartozásukat kifejezzék, gyűrűsujjuk belső oldalára tetováltatták a végtelen, az örök szerelem jelét, nem sokkal a baleset előtt.

Aztán a Sors addig-addig lökdöste Julit az Élet országútján, míg férjhez nem ment. Akár boldognak is érezhette volna magát, hisz a férje őszinte rajongással szerette. Akarva sem tudott volna rá rosszat mondani, és ez még jobban felerősítette Juli lelkiismeret furdalását, amiért nem tudta a férjét olyan szenvedélyesen szeretni, ahogy azt megérdemelné, ahogy annak idején Ákost szerette. Inkább csak szeretgette, mint embert, mint a gyermekei apját. Külső szemlélő számára ők voltak a tökéletes család, de azt senki nem tudta, hogy Juli szívében az első helyen még mindig Ákos szerepel. Örökké.

Aztán valami megváltozott. Történt valami, ami Julit teljesen kizökkentette bebetonozott, és tökéletesnek látszó életéből. Megismerkedett Szabolccsal. A tizennyolc éves fiú Juli tizenöt éves lányát hozta haza motorral az iskolából, amikor először találkoztak.

Helyes, nyílt tekintetű fiú. Julit mintha áram rázta volna meg, amikor bemutatkozáskor a kezét nyújtotta. Fürkészte a fiú arcát, és kereste magában a magyarázatot, és ugyanakkor mélységes szégyent érzett, mert érezte, hogy megmozdult benne valami, amiről már azt hitte, régen halott. Megmozdult benne az igazi nő. Csak egy pillanatra, erőtlenül, mint szárnyait próbálgató pillangó rezdült meg a mélyben, de a két évtizedes kőkemény burok mégis megrepedt. A szégyenérzet mellé most már a félelem is odafurakodott. Nem tudta, mi történik vele, és mivel ismerős érzések ébredeztek szunnyadó lelkében, ez még félelmetesebbé tették az egész pillanatot. Alig várta, hogy Szabolcs elköszönjön, és távozzon. Juli azonnal a lányának esett:

– Ki ez a fiú, és hogy mertél sisak nélkül felülni arra az átkozott motorra!

– Anya! Nyugodj már le! Csak egy srác a suliból! És egyáltalán nem az esetem, ha erre vagy kíváncsi. Nem járunk, és nem is fogunk. Csak azért hozott haza, mert véletlenül meghallotta, amikor az osztályból a fiúk bunkóztak velem. Beszólogattak, és nem is tudom…, izé… és Szabi tulajdonképpen megmentett.

Juli képtelen volt elterelni a gondolatait Szabolcsról. Jó érzés volt rágondolni, ugyanakkor nem értette, mit akar egy gyerektől, hisz akár a fia lehetne. Teljesen összezavarodott.

Néhány nap múlva csengettek. Juli nyitott ajtót, és a döbbenettől hátrálni kezdett. Szabolcs állt az ajtóban. Le sem vette a szemeit a nőről. Az ajtót lassan becsukta maga mögött, és követte Julit.

– Nincs itthon… – kereste Juli a szavakat – a lányom nincs itthon.

– Tudom – mondta a fiú, és a következő pillanatban ajkai már Juli ajkára tapadtak. A nő először megpróbált tiltakozni, de minden ereje elhagyta. Vulkánként tört elő lelkéből az évtizedek mázsás súlya alól felszabaduló szenvedély a megrepedezett kéreg alól, majd heves, szűnni nem akaró zokogással borult a fiú vállára. Szabolcs először gyengéden, majd egyre erősebben szorította magához.

Juli ekkor még nem is tudta, hogy Szabolcs gyűrűsujjának belső oldalán van egy pici tetoválás…

Ez az írásom megjelent az novemberi Minerva Capitoliuma c. online magazinban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.