Nyár van

Kint tikkasztó hőség, és tűz a nap.
Mint éles pengék szúrnak a napsugarak.
Nyár van! Ezt vártuk egész télen át,
mikor fázósan hordtuk, hasogattuk a fát!

Nyár van! S a nap dolga ez: táplál, éltet, olykor éget.
Szárítja, cserzi a  bőrt, s a földet.
Nem volt ez másképp nagyanyáink idején.
Nyáron nyár volt, télen pedig tél.

Tiszteld ember a természet erejét!
Nagyobb úr ő, mint te, vagy bármely gép!

Közeledik a karácsony

Közeledik a karácsony, csendesek a léptei.
Az ünnep meghittségét nem az ajándék élteti.
Ne gondold, ha sokat költesz, s drága holmikat veszel,
Ne gondod, hogy a tárgyakkal bármit is jóváteszel!

A karácsony nem erről szól, nem a külső csillogásról!
Nem a pénzről, drágaságról, mások előtti felvágásról.
Nem bizony! Ne állj be a sorba, ne hagy becsapni magad!
Figyelj inkább arra, ami a szívedből fakad!

Csendesedj el, s figyelj kicsit!
Meg fogod hallani a karácsony lépteit.
Békésen és meghitten jár, szeretettel közeleg,
hogy a szeretet csillámporát elhintse köztetek.

A varázslat a szívedben él, ne mástól várd a csodát!
Fedezd fel az erejét, és bátran add tovább!
Nem leszel ettől kevesebb, és gyengébb sem, tudom,
ha ezt nem felejted, csodás lesz, nem csak a karácsonyod!

Meglepetés

Nara határozott léptekkel közeledett az asztalhoz, ahol már a kollégái várták. Ő érkezett utoljára. Már mindenki ott volt: Kori, Joci, Vendi, és Pavi.

Poénnak indult az egész, aztán addig-addig játszadoztak a gondolattal, míg nem megbeszélték, hogy este találkoznak az Orionban. Esznek valamit, iszogatnak és nyugodtan elbeszélgetnek. Nem volt jellemző, hogy munkahelyen kívül is találkozzanak, de most elkapta őket valami különös sodrás, – talán a közelgő évvége volt rájuk ilyen hatással.

Rengeteget dolgoztak egész évben, és a mai nap sem tűnt másabbnak, mint a többi. Irathalmok az asztalon, csörgő telefonok, ráadásul az osztályvezető sem volt túl jó passzban. Bár legyünk őszinték! Mikor van ő jó passzban? Mindenki tudja, hogy nincsenek jóban a feleségével, és azt is tudja mindenki, hogy csalja a nőt. Csak azt nem tudja senki, hogy miért nincs soha semmivel megelégedve, miért köt bele mindenbe. Hiába okos pasi, de vezetőnk totálisan alkalmatlan. Ezzel a hozzáállásával az egyébként is jól dolgozó kollégák teljesítményét is rombolja.

Nara sugárzóan mosolygott. Határozottan, mégis rendkívül nőiesen lépkedett az asztalok között. Egyszerű farmernadrágot viselt, és egy karcsúsított, sportosan elegáns fehér blúzt. Cipője sarka hangosan kopogott minden lépésnél, de egyáltalán nem zavarta, hogy minden tekintet rászegeződik. Nem volt hozzászokva, hogy megbámulják, de tudta, érezte, hogy ez a figyelem nem a cipőjének szól. Látta a kollégái arcán, hogy nem ismerték meg hirtelen, csak ahogy közelebb ért hozzájuk. És ugyanakkor látta rajtuk a csodálkozó döbbenetet is. Nem erre számítottak. Nara jót mulatott magban. Örült, hogy sikerült így meglepni a többieket. Mit meglepni! Egyenesen ledöbbenteni. Főleg a pasikat. Hallotta, amint egyszerre buggyant ki belőlük az elismerés:

– Ez igen!

– Azt a mindenit!

– De jól nézel ki!

Nara nem is tudta kivenni, melyiket ki mondta, csak mosolygott elégedetten.

– Ugye, nem kell bemutatkoznom? – kérdezte köszönés helyett.

– Nem szükséges – mondta Pavi, miközben kihúzott egy széket a lánynak. – Akárhogy is hívnak, ülj le közénk. Igaz, hogy mi Narát vártuk, de úgy látszik, már nem fog jönni.

– Ezt hogy csináltad? – kérdezte Vendi. – Délelőtt még nem így néztél ki.

– Fodrásznál voltam – mosolygott titokzatosan Nara.

– Máskor is voltál fodrásznál. – erősködöt tovább Vendi. – Más is történt. Megváltoztál.

– Tényleg megváltoztál – csatlakozott be Kori is a beszélgetésbe. – Már bent is feltűnt, hogy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagy egy ideje.

– Egy nap alatt nem lehet megváltozni – mosolygott Nara, és belekortyolt az italába, majd elmerengve folytatta: – Csak leráztam magamról a több évtizedes port, és én is meglepődtem, hogy ezt találtam alatta.

Őrült nagy munka volt idáig eljutni. Már nem is emlékezett pontosan, mikor is kezdődött. Mindig csak egy kicsit haladt előre, éppen csak annyit, amennyire a körülmények kényszerítették. Eleinte maga sem értette, hogy működik ez a dolog, mikor azt hitte, megpihenhet, mindig történt valami, ami miatt tovább kellett menni a megkezdett úton. Hol botladozva, hol sírva, de aztán egyre bátrabban, és egyre tudatosabban haladt az önismeret útján. Külseje egy darabig nem követte ezt a belső változást, habár már el kezdett egyre szebb, és egyre nőiesebb ruhadarabokat vásárolni, de még nem merte hordani őket.

Aztán egy szép napon belepillantott a tükörbe. Nem az otthoni, megszokott tükörbe, hanem a munkahelyén a mosdóban, ahol másképp estek a fények a hajára, arcára, és teljes döbbenettel szemlélte magát, mintha egy idegent látna. Nem tetszett a frizurája, a haja színe… Úgy összegesszében nem tetszett neki a haja, pedig hónapokig oda volt ezért a frizuráért, és mégis idegenné vált egy szempillantás alatt.

Azonnal felhívta a fodrászát. Mára kapott időpontot. Visszafestette az eredeti hajszínét, és tudta, egyenesben van az élete. Hazatért. A munka nehezén már túl van.

Ez az írásom megjelent a decemberi Minerva Capitoliuma c. online magazinban

Télapó

Télapó a játékgyárban játékok közt válogat.
Van ott minden, ami csak kell: kisautó, kisvonat.
Várják már a kisgyerekek, és a nagyok is talán,
Akkor is, ha nem hiszik, hogy létezik a mikulás.

Ablakokba kikerül a fényes csizma és bakancs,
kerül bele sok ajándék, néha virgács is akad.
Egész évben listát vezet, ki a jó és rossz gyerek,
Vigyázz arra, hogy a neved a jó listán legyen.

Este, mikor útnak indul, a gyerekek már alszanak.
Szán repíti házról házra, szarvaspaták izzanak.
Gyorsan kiürül a puttony, és a játékokkal teli zsák,
Sok kis gyerek kérdi reggel: Mit hozott a mikulás?

A Nő

Istenem! Ez a szerencsétlen már megint itt ül. A sör, meg a cigi sem hiányozhat. Miért rongálja valaki így a testét? Ezek nélkül is elég meggyötört. Szinte már szénné égette a nap az arcát, meg ami kilátszik a ruhájából, a nyaka, karja, az is tiszta fekete. Van egy tetkó a vállán. Észrevettem a múltkor, amikor leszólított. Kávézni hívott, de leráztam. Próbáltam kedves lenni, és nem megbántani. Ő sem bántott engem, csak tett egy próbát. Nem nyert, van ilyen, erre is fel kell készülni.

Nem azért utasítottam vissza, mert különbnek tartom magam, vagy hogy nem alacsonyodok le egy segédmunkás szintjére – különben sem tudok róla semmit. Lehet, hogy nem is segédmunkás. Lehet, hogy imád kertészkedni, vagy horgászni, vagy mit tudom én hol barnult le ennyire. És egyébként nekem azzal sincs semmi bajom, ha segédmunkás. Ha vezérigazgató lenne, akkor sem kávéztam volna vele. Egyrészt van pasim, másrészt amióta rászoktam a DXN kávéra, azóta nem vagyok hajlandó más kávékészítményt fogyasztani. Azért is vissza kellett utasítottam, mert tudom, hogy félreértette volna, és biztatásnak veszi azt az egyszerű emberi gesztust, hogy leülök vele egy kicsit beszélgetni. Ezt pedig nagyon nem akartam. Nem akartam, hogy remény ébredjen benne, hogy tovább gondolja a történetet.

Különben nem lenne rossz vágású ürge. Kár érte. Kicsit sajnálom is, de ugyanakkor tudom, hogy mindennek oka van. Annak is, hogy ő mindennap itt ül a padon, sörözik, szívja azt az átkozott cigit, és próbál felcsípni valakit.

Az emberek többsége nem lát belőle többet, csak egy züllött fickót, aki csak azért dolgozik, hogy tudjon inni, meg cigizni. Senkit nem érdekel az ember a napégette bőr alatt, pedig neki is vannak érzése, hozzá is tartozik egy eseménysorozat, ami miatt most itt ül a padon, kezében a sörös dobozzal. Lehet, hogy ez a legjobb, amit az adott körülmények között tehet.

Senki nem tudja, milyen gyerekkora volt. Lehet, hogy az apja alkoholista volt, és püfölte az egész családot, vagy korán árva lett és intézetben nőtt fel, vagy nem tanulhatott, mert kellett a pénz, vagy elhitették vele, hogy onnét, ahonnét ő jön, nem lehet kitörni, vagy…., vagy…, vagy…

Ezer és egy dolog vezette őt idáig, és vezet minden embert oda, ahol éppen van. Nem mindenki képes arra, hogy önként változtatni kezdjen az életén. Legtöbb ember azt hiszi, hogy ki van téve a Sors szeszélyeinek, és neki magának nem sok beleszólása van a saját életébe. Ez persze nem így van, de ha valaki erre nincs felkészülve, annak kár is magyarázni.

Próbálok tudatosan figyelni arra, hogy ne ítélkezzek, hiszen amit látok, az egy kiragadott pillanat a valóságból, és nem rendelkezek minden információval ahhoz, hogy vélemény alkossak. Sokszor egy morzsányi plusz információ elgé ahhoz, hogy más megvilágításba helyezze a dolgokat. És különben is, mi értelme van a véleményemnek? Csak jár az agyam, hogy ne legyen csend a fejemben. A gondolatok, ott tolonganak, anélkül, hogy bárki is kíváncsi lenne rájuk. Sőt! Sokszor én magam sem vagyok rájuk kíváncsi, de ha rajta kapom magam, hogy igazságtalan vagyok, ítélkezem, véleményt alkotok, akkor véget is vetek annak a gondolatmenetnek, és igyekszem más szemmel nézni a dolgokat. Én sem szeretem, ha pusztán a külsőm alapján ítélnek meg, vagy azért, mert nő vagyok.

Istenem, hogy ez mekkora hülye! Remélem, nem vette észre, hogy belülről majd meg pukkadok a nevetéstől. Próbálok úgy csinálni, mint aki nem lát, nem hall. Kész! Ezt nem bírom! „A nézését, meg a járását, csípőjének a ringását…” Micsoda nótás kedve van! Ahelyett, hogy a seggemet bámulja, észrevehetné, hogy az a csaj ott a bódé mögött hogy sóvárog utána. Őt sem először látom már itt.

Szerintem összeillenének. Jót tenne nekik egy normális kapcsolat. Mindenkinek szüksége van a szeretetre, függetlenül attól, hogy hány éves, vagy hogy hol dolgozik. Na, de ez legyen az ő dolguk!

A történet Cinege szemszögéből

 A történet a bódé mögül figyelő nő szemszögéből

Tücsi

Tücsi csak miatta járt ki a Fő térre. Már régen észrevette azt a férfit, amelyik szinte mindennap megjelent a téren, leült mindig ugyanarra a padra, és mindig sört ivott dobozból, és cigarettázott. Minden nőt megbámult, aki csak elhaladt előtte, kivéve Tücsit. A nő is megjelent mindennap, csakhogy lássa a férfit, és ha az nem ült a szokott helyén, a nő olyankor mindig nagyon elszomorodott. Leült arra a padra, ahol a férfi szokott ülni, és várt. Várt, de minek? Tudta, ha eddig nem jött, ezután már nem is fog.

Ma is szívdobogva közeledett, ugyan ott van-e. Ott volt. Tücsi egy bódé takarásából figyelte. Mindig úgy helyezkedett, hogy a férfi ne lássa. Szégyellte volna magát, ha rajtakapja a leskelődésen. Szatyrából előhúzott egy zacskó kekszet, és azt rágcsálta. Oda se nézett, csak tömte befelé. Eleinte elsétált a férfi előtt, de teljesen hasztalan. A szőke pasi észre sem vette. Nem ütötte meg azt a mércét, hogy nő számba vegye. Nem csak Cinege nem törődött vele, de a többi pasi sem vett róla tudomást.

– Oké, tisztába vagyok vele, hogy nem vagyok olyan szép, meg csinos, mint ezek a gazdag nők. Nekem nem telik olyan szép ruhákra, mint amilyenekben ezek járnak, meg fodrászra sem telik, de ha akarok én is tudok ám csinos lenni. Nem ennyire, de tudok.

Igaz a fogaim sem valami szépek, de hát vannak annál fontosabb dolgok is a világon, mint néhány fog.

Örülök, hogy ma is itt van. Hiányzik, ha nem látom. Ez már a harmadik doboz sör, amit most felbontott. Minek iszik ennyit? Ennyire senki nem lehet szomjas. Biztos szereti. Én is szeretem a sört, de egy dobozzal is alig bírok meginni.

Még mindig nem tudom, hány éves lehet. Olyan fáradt és meggyötört az arca. Biztosan sokat dolgozik, és nehéz munkája lehet. Nehéz lehet állandóan a napon dolgozni. Tuti, hogy kint dolgozik a szabadban, mert annyira barna az arca, meg a karja. Fiatalabb lehet, mint amilyennek látszik. Mondjuk, ezt inkább az öltözködéséből gondolom, meg a karja is olyan szép izmos. Nem túl vastag. Nem olyan, mint annak a Svajcenégernek, vagy hogy a francba híjják azt az embert. De izmos. Nekem bejön. Élvezném is, ha magához szorítana vele. Jó lenne a vállára hajtani a fejem. Ha ketten lennénk együtt, biztosan nem ülne állandóan itt a téren.

Asszem, sajnálom is. Csak ül ott nap nap után, és bámulja a nőket. Csupa olyanokat, akiket soha nem kaphat meg. Egy ilyen elegáns nő, mint ez is itt, nem alacsonyodik le a magunk fajtához. Vagy ez. Meg ez se! Hiába is csorgatod a nyálad apukám, semmi esélyed! Hahó! Ébresztő! Miért nem a te súlycsoportodban keresgélsz?! Olyan nők között, akik olyanok, mint te? Mint például én… Én nagyon is illenék hozzád. Na ez is! Mit mondhatott ennek a szegény kislánynak, olyan zaklatott lett, és vörös, ráadásul végképp nem hozzávaló, annyira fiatalka.

Mi a francot csináljak, hogy észrevegyen, hogy szóba álljon velem? Lehet, írok neki egy levelet, és oda rakom a padra, ahol ülni szokott. De mi van, ha más találja meg, és elvisz? Majd kifigyelem, és ha valaki elviszi, írok másikat.

De mit írjak neki? A férfiak nem szeretik a buta leveleket. Lehet, hogy azt fogom neki írni, hogy:

„Szia!

Nagyon teccel, már régóta figyelek, és látom mijen magányós vagy. Én is magányós vagyok. Ha én is teccenék neked, akor talákozhatnánk is, és beszélgethetnénk is, meg minden. Túdom, hogy te is látál már engemet, csak nem vetél észre. Találkózunk holnap enél a padnál hat órakkor… Megfogsz ismerni, mert én megfoglak ismerni. Ja, és hozzá nekemis egy sőrt!”

A történet Cinege szemszögéből 

A történet egy Nő szemszögéből