A híd másik oldalán (1. rész)

Kimondottan hűvös őszi este volt. A lámpák hidegen szórták fényüket az utcára. Magda mögött hangosan csapódott be a lépcsőház behemót ajtaja. Összerezzent.

Alig tett néhány lépést, egy részeg csavargó tett rá csípős megjegyzést, kaján vigyorral az ábrázatán. A szavak értelme talán még az agyáig sem jutott el. Anélkül, hogy tisztában lett volna mit tesz, már lendítette is a táskáját, és hátba vágta a fickót. Az káromkodott egy sor.

– … hülye kurva…! Hallotta Magda a csavargó borittas hangját. A többit elnyomta cipőjének kopogása és a város egyre lustuló zaja.

Nem érzett félelmet. Sőt! Mondhatni, semmit nem érzett, csak azt a pokoli fájdalmat, ami a szívét marcangolta.

Egyenesen a Duna felé vette az irányt. Egyre jobban szaporázta lépteit.

Fékcsikorgás, autó visító kürtje hasított a fülébe. Újabb káromkodás. Bambán emelte fejét a dühös sofőrre, majd folytatta útját, mintha mi sem történt volna.

Nem számít. Úgysem emlékszik, hogyan lépett le a járdáról pont az autó elé.

Némán sírt. Könnyei végig csorogtak az arcán. Eleredt az eső. Hideg, apró őszi eső. Nem fázott. Kimondottan passzolt ez az időjárás belső hangulatához.

Futva érkezett a hídhoz. Az ázott aszfalt bűzét felváltotta a víz illata. Megborzongott. Kimelegedett. Zihálva baktatott fel a hídra. Megállt a közepén. Homlokát egy lámpaoszlop szürke hideg testéhez szorította. Zokogott. Összeroskadt a lámpa tövében.

Megszűnt körülötte a világ. Nem tudta mennyi idő telt el így. A járókelők rá sem hederítettek. Azt hitték részeg. Hajából csöpögött az esőlé, és fázott. Mégis azon lepődött meg leginkább, hogy mennyire nyugodt, és tiszták a gondolatai.

Ekkor megpillantott egy pálinkás üveget. Felismerte a helyzet komikusságát, és nevetett. Látta magát az oszlop tövében, pálinkás üveggel maga mellett. Elképzelte a hídon sétáló emberek megbotránkoztató arckifejezését, gondolataikat, és egyre jobban nevetett.

Feltápászkodott, és elindult lefele a híd másik oldalán. Ma este nem megy haza, ez biztos. Nyugodtan sétált, arcáról képtelen volt letörölni a mosolyt. Szíve tele volt tervekkel, új ötletekkel. Még soha nem érezte magát ennyire erősnek és elszántnak. Tudta, új fejezet nyílik az életében.

Órákon át bolyongott a pesti utcákon. Fáradhatatlanul. Gondolatai ide-oda cikáztak a múlt és a jövő között.

Látta magát, amint órákkal ezelőtt hevesen veszekszik a párjával. Milyen szánalmas! Micsoda energiapazarlás ilyenbe erőt fektetni, és milyen ostoba az ember, hogy a legjelentéktelenebb dolgokból képes a legnagyobb cirkuszt kreálni! Nincs annál kellemesebb dolog, mint békében, szeretetben eltölteni egy estét, akár szótlanul, összebújva. Minden sejtünkben, porcikánkban érezni a másikat. Nem tudni, érezni a másik szeretetét, mert a kettő nem ugyanaz. Leírhatatlan a különbség!

Megéhezett. Ez csalhatatlan jele jókedvének. Rosszabb időszakaiban képes napokat eltölteni úgy, hogy csak teát iszik, és minimális élelmet vesz magához. Olyankor egy zsömle, és egy fél pohár kefir elfogyasztása is nagy teljesítménynek bizonyul, és persze az elmaradhatatlan csoki! Magda csoki imádó! Szerencsés genetikai adottságokkal, mert nincs rajta egy deka felesleg sem.

Betért egy közeli gyorsétterembe, ahol a hamburger és sült krumpli mellé még desszertet is rendelt.

Rendbe kapta magát a mosdóban, már ami a zilált haját illeti. A sírástól megduzzadt szemhéjaival nem tudott mit kezdeni.

– Holnap veszek magamnak valamit. Valamit, amire már régóta vágyok. Vagyis ma. Már majdnem reggel van.

Hazafelé vette az irányt. Ráérősen andalgott. Bámulta a kirakatokat, az álmos arcú embereket. Próbálta eldönteni, ki az, aki hazafelé igyekszik egy fárasztó éjszakai műszak után, és ki az, akinek még csak most indul a napja!

Itt folytatódik: 2. rész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.