A híd másik oldalán (15. rész)

Egyik pillanatban úgy tetszett Magda számára, hogy rohan az idő, aztán megállt, vánszorgott egy kicsit, aztán újra őrült vágtába kezdett.

Csomagolt. Bútorokra nem volt gondja. Minden az albérlet része volt. Osztozkodni sem kellett, mert nem volt közös szerzeményük, csak „enyém”, „tiéd”. Miénk semmi. Végül mégis meglepődött, mennyi holmija van. Eddig nem is tűnt fel neki. Az első adag karton, amit haza cipelt, kevésnek bizonyult, és arra is rá kellett döbbennie, hogy egyedül a kocsijával nem fog tudni levinni mindent. Nem akart kettő-hármat fordulni sem. Nem csak azért, mert nem lenne kifizetődő, hanem azért is, mert úgy szeretné elhagyni ezt lakást, hogy soha többet semmiért ne kelljen ide visszatérnie. „Kell egy kisteherautó!” – és lázasan gondolkodni kezdett a megoldáson.

Először a könyveit kezdte bedobozolni, azokra már tuti nem lesz itt szüksége. Aztán a nyári ruhák következtek. Válogatás nélkül mindent elcsomagolt. Nem szelektált, pedig néha elcsodálkozott. Nem emlékezett minden ruhájára. Időhúzásnak gondolta, ha most nekilátna még selejtezni is. Majd ha megérkezik, és keresi a tárgyainak a helyét, akkor majd ott dönt a sorsukról. Bár érezte, óriási munka lesz egyszerre átnézni az apja holmiját és a sajátját is, de valahogy csak megbirkózik vele. Ráér. Lesz ideje bőven. Próbált előre gondolkodni, de csak a káoszt látta maga előtt, ami nem rettentette el. Ellenkezőleg! Alig várta, hogy ott legyen, a kellős közepén, és lássa maga körül rendeződni a dolgokat.

Bencével kerülték egymást. Külön ettek, külön aludtak, és csak annyit beszéltek, ami éppen szükséges volt.

– Gondolkodtál már, hogy mihez kezdesz? Mármint hol fogsz dolgozni? – kérdezte Bence váratlanul.

Beletelt néhány másodpercbe, mire Magda visszazökkent a valóságba. Idegesítette ez a kérdés, ez a korlátoltság. Miért nem lehet elrugaszkodni ettől, és más perspektívát is megvizsgálni, vagy egyáltalán észrevenni, mint azt, hogy dolgozni valahol, valakinek!

– Nem, de nem is fogok.

– Ezt hogy érted?! Nem fogsz dolgozni? Miből akarsz megélni?

– Majd elmegyek kapálni, vagy felcsípek egy fiatal gazdag gazdát! – ezzel próbálta jelezni, hogy nem érdekli a téma.

– Ne haragudj, de tényleg nem értem, hogy vagy képes itt hagyni ezt a várost, mikor tele van lehetőségekkel!

– Tévedsz! A lehetőségek nem a városban vannak, hanem bennünk! – mosolygott Magda sejtelmesen, de már nem tartotta fontosnak, hogy beszámoljon Bencének a terveiről, pedig pontosan tudta, hogy mit fog csinálni! „Már késő” – gondolta magában. Volt idő, mikor lelkesen mesélt volna, de akkor a férfi „elfelejtett” ráfigyelni.

Magda élni akart. Megélni az élet minden pillanatát: az eső illatát, a madarak röptét, a nyíló virágokat. Felfedezni minden szépséget és csodát, ami mellett a legtöbb mai ember érzéketlenül elsétál. Nem akart olyanná válni, mint akik körülvették: utálni az esőt, utálni a telet, utáni a sötétet, utálni a munkát, utálni az egész életet.

Megcsörrent a telefon. Karola volt a vonalban. Már megbékélt lánya döntésével.

– Szia drágám! Hogy haladsz a csomagolással? Tudom, hogy szombatra tervezted az indulást, de az egyik ügyfelünk említette, hogy …. – és csak mondta, és mondta és mondta. Karolából ömlött a szó. Úgy kellett leállítani.

– A lényeget! Anya a lényeget! – szakította félbe Magda.

A lényeg az volt, hogy Karola megoldotta Magda problémáját, még mielőtt beszéltek volna róla. Az egyik ügyfelük említette, hogy pénteken fuvarba megy, ráadásul éppen arra, amerre Magda is költözik, de üres a kocsi odafele. „Csombafa nem is jelent kitérőt”– gondolta Karola, és azonnal lecsapott a kínálkozó alkalomra persze azzal a feltétellel, hogy megbeszéli Magdával, de biztos volt benne, hogy a lánynak tetszik a dolog. Ennél olcsóbban keresve sem talál fuvarost. Mindössze az üzemanyagköltséget kell Magdának megtérítenie.

Igaz, szombat helyett péntek, és hajnali öt óra, de ez nem lehet gond.

Magda nem hitt a véletlenekben.

Itt folytatódik: 16. rész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.