A híd másik oldalán (3. rész)

Magda úgy döntött, ez az ő napja lesz, amit egyedül fog eltölteni. Nem, még a barátnőjét sem hívta fel, hogy megvitassák az élet nagy igazságait.

Felkapta bézs ballonkabátját, magához vette a legszükségesebbeket úgymint lakáskulcs, telefon, iratok és kész. Nem szeretett feleslegesen táskát cipelni magával. Minek, ha mindezek elfértek a kabátzsebben is. Telefonját offline-ra kapcsolta, így működik is meg nem is.

Magda most vidáman, könnyed léptekkel indult a Duna felé. Ugyanazon az úton, mint tegnap. Olyan érzése támadt, mintha vele mozdulna az időjárás. Még a nap is kisütött. A gyönyörűen szikrázó őszi napsugarak csiklandozták a lágyan fodrozódó vizet. Megállt, és néhány percig gyönyörködött a látványban.

Ha csak tehette, sétált. Nem szeretett tömegközlekedni. Zavarta a rengeteg egymásnak préselődött ember, akik csak magukkal voltak elfoglalva. Némelyek gátlástalanul furakodtak előre, majdhogynem föllökték embertársaikat, nem nézve, hogy idős, vagy kismama, lényeg, hogy ők előre tudjanak törni. Főleg a diákoknak volt kiemelkedően fontos, hogy úgy álljon meg az a metró, busz vagy villamos, hogy az ajtó hajszálpontosan közvetlenül előttük nyíljon.

Magda legjobban esős időben irtózott így utazni. Az emberek tovább vizezték egymást az esernyőjükkel, a táskájukról lecsöpögő esőlével. Mindez megfejelve a fülledt párás levegővel, az ázott ruhák, testek szagával.

Ettől eltekintve egyébként szerette az esőt. Mindegyiket. A tavaszit, a nyárit, az áztatót, a zuhogót. Mindegyikben volt valami megfoghatatlanul jó. A lassú, szitáló eső megnyugtatta, gondolkodásra késztette, befelé figyelésre. A viharban pedig erősnek érezte magát, mintha beléje költözne a villámok és a szél ereje. De most sütött a nap, és ettől a kedve is jó lett. Magda azon szerencsés emberek közé tartozott, aki piciny dolgoknak is tudott örülni, aki fogékony minden szépre és jóra, már ami az ő lelkével szép! Bizony, a lelkével. Lehet, hogy a füle fogja a dallamot, a szemével látja a színt és a formát, a bőrén érzi a napsugár melegét, de ez csak a lelkének lehet igazán szép, mert képes örülni. Ilyenkor őszintén nem érti, sok ember hogy képes ennyi csoda mellett elmenni morogva és érzéketlenül. Görcsösen keresik a boldogságot, amit túlmisztifikálnak, valami elérhetetlen csodának titulálnak, és epedve várják, ugyan az ő életükbe mikor fog berobbanni, mindent elsöprően, frenetikus erővel. Holott ott van, nap, mint nap megmutatja magát ezernyi ruhába csomagolva.

Itt folytatódik: 4. rész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.