A híd másik oldalán (5. rész)

Gondolataiba mélyedve indult haza, és egyre inkább kívülállónak érezte magát. Már nem csak a pláza volt idegen, hanem az egész város is. Minden egyes lépésével ránehezedett. A színe, a szaga, a hangja. Nyomasztó volt, pedig itt született, itt is nőtt fel. Azt hitte, szeret itt élni, hogy ő idetartozik. Váratlanul érte a felismerés, de ettől egy cseppet sem érezte nyugodtnak magát. Tudta, hogy óriási változások előtt állt, csak még azt nem sejtette, merre viszi az útja tovább.

Változást érzett, és változást akart, de hogy mit, azt még ő maga sem tudta volna megmondani, csak azt érezte: „El innen! Mit keresek én itt?” – kérdezte majdnem hangosan ejtve ki a szavakat, és azonnal jött is a válasz, onnan igazán mélyről: „Semmit! Nem ez a te világod!” „Hát kösz! Erre én is rájöttem, de akkor hol az én helyem? Mit csináljak?”

Tegnap éjjel még azt hitte – sőt még ma reggel is –, hogy sikerült átgondolnia mindent, és egyenes az irány. Tévedett.

És ezzel elkezdődött Magda bizonytalan útkeresése. Olyan izgatott türelmetlenség szállta meg, amilyet kisgyermekkorától nem tapasztalt. Olyan volt, mint amikor várta a Jézuskát, és számolta a napokat, hányat kell még aludni karácsonyig, mire végre megpillanthatja a csillogó karácsonyfát, alatta a sok, titokzatos ajándékkal. Most annyival volt rosszabb a helyzet, hogy nem tudta mit vár, de még azt sem, hányat kell addig aludnia. Csak várta a Valamit, és remélte, hamarosan megérkezik, és hogy az a Valami jó lesz, és csillogó.

Itt folytatódik: 6. rész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.