A híd másik oldalán (8. rész)

A Cornerben ültek. Ez volt a kedvenc helyük. Vidámak voltak, mint mindig, ha találkoztak. Magda, Emma és Tamara. A három grácia. Korábban azt gondolták, hárman nem lehetnek barátok, mert egy mindig kimarad – úgy látszik, ez a szabály csak az óvodásokra, meg az iskolásokra érvényes. Felnőttekre már nem.

Tamara sugárzott a boldogságtól, és büszkén mutogatta csillogó gyűrűjét. Eljegyzési. Tamás megkérte a kezét karácsonykor. A nyár végén összeházasodnak.

A lányok szája fülig szaladt, és úgy is maradt.

– Ezt meg kell ünnepelni! – kiáltották szinte egyszerre, és az elmaradhatatlan kávé előtt kértek egy igazán nőies röviditalt. Baileys-t. Csak a rend kedvéért. Egy ilyen sorsdöntőesemény mellett nem lehetett elmenni szó nélkül.

– Ti lesztek a koszorúslányok – mondta Tamara. És nevettek.

– Jóóó! És milyen színű ruhára gondoltál? Rózsaszínre vagy világoskékre?

– Én mindenképpen lilát szeretnék – vágott közbe Emma. – Ha nem lehetek lilában, nem vállalom! És nevettek. Elképzelték egymást és magukat a habos-fodros ruhákban, ahogy illegnek-billegnek majd a násznép között a nagy napon. Részletekbe menően megtervezték a ruhákat, virágokat, mintha teljesen komolyan gondolnák. Valójában nem volt kérdés, ki fogja kísérni a vőlegényt: Szilvike, Tamara húga.

Az idő ilyenkor úgy telt, mintha valaki szándékosan felpörgette volna. Háromszor olyan gyorsan, mint máskor. Nem is! Tízszer olyan gyorsan. Ezen az estén Tamara volt a középpontban. Emma és Magda mindent tudni akart, csak úgy záporoztak a kérdések: Hol lesz? Mikor lesz napra pontosan? Hány vendéget hívnak? Hová mennek nászútra? Zene, kaja… És hogy fogják hívni? Ki lesz a vőlegény…

Itt folytatódik: 9. rész

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.