Primadonna

Primadonna, ki a rivaldafénybe vágyott,
akarta meghódítani az egész nagyvilágot.
Szerep ott nem jutott neki, így hát írt magának,
s lassan épültek köré a kártyavárak.

Hamis csillogás és dicsőség az, mibe öltözött.
Pörgött ég és föld s a csillagok között.
Hazugságból szőtte vágyát,
ármányból varrta ruháját.

Nem ütött, csak törtetett.
Átgázolt minden emberen.
Ő a szegény áldozat,
ő, kinek nem jutott fogat.

A félelem tőre szúrta szívét,
a félelem zúzta szét gerincét.
Mert a félelem egy olyan érzés,
mely megbénít, és gúzsba köt.

Félni az elmúlástól,
félni, hogy a fiatalság nem örök.
Félni, hogy más talán lassabban,
de hatékonyabban pörög.

Félni élni, és azt nem észrevenni,
hogy e kártyavárad ingatag.
Jön egy szélvész, Primadonna,
mely minden sallangot magával ragad!.

De vigyázz, mert pőre maradsz, s védtelen.
Nem véd meg az élet színpadán játszott hamis szerep.
Legördül a függöny, s minden előadásnak vége lesz.
Vastaps vagy bukás? Ebből melyik lesz tied?

Ez a versem megjelent a májusi Minerva Capitoliuma című online magazinban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.