Nagyon fontos tisztába lenni azzal, hogy a problémáinkat nem egyszerűen csak lereagáljuk, a „megszokott vagy ismerős módon”, és azt gondoljuk, hogy „De én ilyen vagyok, és kész!”

Milyen vagyok? Agresszív? Vagy tehetetlen? Bosszúálló? Vagy csak szimplán bunkó? Esetleg csalódott, vagy türelmetlen?

Nem.

A problémáinkat mindig annak megfelelően reagáljuk le, hogy éppen milyen az érzelmi szintünk.

Például:

Ha a gyerek azzal a hírrel jön haza, hogy elveszítette a bérletét, ezt nagyon sokféleképpen reagálhatjuk le, annak megfelelően, hogy a korábban már említett érzelmi létrának éppen melyik fokán állunk.

Ha a düh, harag, vagy az elkeseredettség állapotában vagyunk, akkor gondolkodás nélkül leordítjuk a haját, és repkednek a szebbnél szebb káromkodást kifejező szavaink, hogy hogy lehet valaki ennyire hülye, és figyelmetlen, és a hócipőnk kivan, és majd jár, ahogy akar iskolába, mert biztos, hogy nem veszünk még egy bérletet!

– A kurva Isten nem ****** meg! Hányszor elugattam már, hogy ha felszállsz arra a rohadt buszra, az legyen az első dolgod, hogy elteszed azt a kiba…-t bérletet a táskádba, és mindig ugyanoda! Nyugodt lehetsz, hogy nem veszek erre a hónapra másik bérletet! Majd jársz, ahogy akarsz! Engem kurvára nem érdekel!

Ha a csalódottság, kétség, elbizonytalanodás fokain vagyunk, akkor már kulturáltabban reagáljuk le a történteket:

– Csalódtam benned! Hogy bízzak így rád bármit is, ha még egy nyamvadt bérletre sem tudsz vigyázni?! Nem tudom, mit csináljak…

Ha a belenyugvás, unalom, legyőzöttség érzése uralkodik rajtunk, akkor valami ilyesmit „tudunk” mondani:

– Elveszett? Na, basszus! Én megmondtam, hogy vigyázz a cuccaidra! De tudod mit? Nem is érdekel! Ez a te dolgod!

Viszont! Ha az érzelmi létra pozitív tartományában rezgünk, a remény, a derűlátás, az öröm, és a boldogság szintjein, akkor a kommunikációnk is teljesen más lesz:

– Látom, hogy mennyire bánt, hogy elveszítetted a bérletedet. Megnézted mindenhol? Lehet, nem vetted észre, és véletlenül mellé raktad. Ne izgulj ez miatt, holnap megkérdezzük a pályaudvaron, hátha valaki megtalálta, és leadta. Vagy a buszsofőr, mikor este letakarította a járatot. Biztos, hogy megvan az! Nem veszhetett csak úgy el!

És ez csak egy egyszerű példa, és lehet, hogy az egész onnan indult, hogy reggel beszólt a portás, ezért te beszóltál az első kollégának, akivel összefutottál, majd a főnökkel is sikerült összeveszned. Végül hazafelé beugrottál vásárolni, de ott is mindenki „bunkó” volt. Nem csak a vevők, de még a pénztáros is. Csak úgy dobálta az árut a szalagról… Nem is érted, minek megy az ilyen emberek közé, ha ennyire utálja a munkáját…

Szóval, egy egész lavinát lehet elindítani, ha már a reggelünk így indul, és beletekeredünk egy negatív spirálba.

De szerencsére, ennek nem kell így lennie! 🙂

Egyrészt, ha folyamatosan törekszünk arra, hogy az érzelmi létra pozitív tartományában legyünk tartósan, akkor nem tudnak egykönnyen kibillenteni az egyensúlyunkból, mert nincs meg rajtunk a „fogás”. Nincs „mibe” beleakadni. Nem a miénk a másik ember haragja, hisztije. De ha valamiért mégis megérint, lehúz egy-egy eset, jó, ha ismerünk néhány rezgésszintemelő módszert, amivel visszatornázhatjuk magunkat egy kedvezőbb szintre.

Vannak gyors, azonnal alkalmazható módszerek, de egy nagyobb problémához már komolyabb eszközök kellenek.

„Egy problémát nem lehet megoldani a tudatosságnak azon a szintjén, amely magát a problémát megteremtette.” – Albert Einstein

Egyik kedvenc témám az érzelmek. Már akkor is szerettem elmerülni az érzelmek világában, amikor még nem tudtam, hogy minden érzelemnek saját rezgése van.

Esther és Jerry Hick a Kérd és megadatik című könyvében megalkotott egy 22 szintes „érzelmi létrát”, melynek a legalacsonyabb fokán, a legalacsonyabb rezgéssel a tehetetlenség, elkeseredettség, fájdalom, kétségbeesés és szorongás található. Egy szinttel feljebb a bűntudat, önbecsülés hiánya, fenyegetettség érzete.

A létra csúcsán, a legfelső fokon pedig a boldogság, tudás, magabiztosság, szabadság, szeretet, nagyrabecsülés található. Ezen a létrán közlekedünk le s föl. Van egy alapállapotunk, és itt kapcsolódik a vonzás törvénye az érzelmekhez: hiába mantrázzuk a pozitív megerősítéseinket, vizualizálunk, meg mindenféle technikát bevetünk, amit csak hallottunk, ha a vágyott dolog rezgése messze eltér a mi alaprezgésünktől.

Vagyis: azokat a dolgokat, helyzeteket fogjuk észrevenni, vonzani, aminek a rezgése megegyezik a mi rezgésünkkel. Ha a gyűlölet szintjén állok a létrán, akkor csupa gyűlölködő emberbe fogok botlani. Ha magasabb frekvencián rezgek, derűs vagyok, kedves és előzékeny, akkor azokat az embereket fogom észrevenni, akik szintén kedvesek, előzékenyek. Ugyanott, ugyanabban a közegben mindenki mást fog tapasztalni, attól függően, hogy az érzelmi létrájának melyik fokán áll.

Tanmese (forrás: internet)

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:

– Milyenek itt az emberek? – tudakolódta.

– Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.

– Athéni vagyok.

– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.

– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.

– Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.

– Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.

– Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:

– Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:

– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Nagyon fontos, hogy ne korlátozzuk be magunkat, azzal, hogy azt mondjuk, én ilyen vagyok, meg olyan vagyok, és én állandóan bunkó, agresszív emberekkel találkozom. Mindig van választási lehetőségünk. Ha nem tetszik az, amit a külvilágban látsz, válts csatornát! A rádiót is gondolkodás nélkül másik csatornára hangolod, ha nem tetszik az, amit éppen sugároz.

Kösz! De hogy! Mintha az olyan kurva egyszerű lenne!

A hogyanra a választ itt találod>>> KATT ide vagy IDE!

Figyeld a lelked rezgését, és ha kell, emelj rajta!

Esther és Jerry Hick érzelmi létrája: