Az érzelmek és a problémák

Nagyon fontos tisztába lenni azzal, hogy a problémáinkat nem egyszerűen csak lereagáljuk, a „megszokott vagy ismerős módon”, és azt gondoljuk, hogy „De én ilyen vagyok, és kész!”

Milyen vagyok? Agresszív? Vagy tehetetlen? Bosszúálló? Vagy csak szimplán bunkó? Esetleg csalódott, vagy türelmetlen?

Nem.

A problémáinkat mindig annak megfelelően reagáljuk le, hogy éppen milyen az érzelmi szintünk.

Például:

Ha a gyerek azzal a hírrel jön haza, hogy elveszítette a bérletét, ezt nagyon sokféleképpen reagálhatjuk le, annak megfelelően, hogy a korábban már említett érzelmi létrának éppen melyik fokán állunk.

Ha a düh, harag, vagy az elkeseredettség állapotában vagyunk, akkor gondolkodás nélkül leordítjuk a haját, és repkednek a szebbnél szebb káromkodást kifejező szavaink, hogy hogy lehet valaki ennyire hülye, és figyelmetlen, és a hócipőnk kivan, és majd jár, ahogy akar iskolába, mert biztos, hogy nem veszünk még egy bérletet!

– A kurva Isten nem ****** meg! Hányszor elugattam már, hogy ha felszállsz arra a rohadt buszra, az legyen az első dolgod, hogy elteszed azt a kiba…-t bérletet a táskádba, és mindig ugyanoda! Nyugodt lehetsz, hogy nem veszek erre a hónapra másik bérletet! Majd jársz, ahogy akarsz! Engem kurvára nem érdekel!

Ha a csalódottság, kétség, elbizonytalanodás fokain vagyunk, akkor már kulturáltabban reagáljuk le a történteket:

– Csalódtam benned! Hogy bízzak így rád bármit is, ha még egy nyamvadt bérletre sem tudsz vigyázni?! Nem tudom, mit csináljak…

Ha a belenyugvás, unalom, legyőzöttség érzése uralkodik rajtunk, akkor valami ilyesmit „tudunk” mondani:

– Elveszett? Na, basszus! Én megmondtam, hogy vigyázz a cuccaidra! De tudod mit? Nem is érdekel! Ez a te dolgod!

Viszont! Ha az érzelmi létra pozitív tartományában rezgünk, a remény, a derűlátás, az öröm, és a boldogság szintjein, akkor a kommunikációnk is teljesen más lesz:

– Látom, hogy mennyire bánt, hogy elveszítetted a bérletedet. Megnézted mindenhol? Lehet, nem vetted észre, és véletlenül mellé raktad. Ne izgulj ez miatt, holnap megkérdezzük a pályaudvaron, hátha valaki megtalálta, és leadta. Vagy a buszsofőr, mikor este letakarította a járatot. Biztos, hogy megvan az! Nem veszhetett csak úgy el!

És ez csak egy egyszerű példa, és lehet, hogy az egész onnan indult, hogy reggel beszólt a portás, ezért te beszóltál az első kollégának, akivel összefutottál, majd a főnökkel is sikerült összeveszned. Végül hazafelé beugrottál vásárolni, de ott is mindenki „bunkó” volt. Nem csak a vevők, de még a pénztáros is. Csak úgy dobálta az árut a szalagról… Nem is érted, minek megy az ilyen emberek közé, ha ennyire utálja a munkáját…

Szóval, egy egész lavinát lehet elindítani, ha már a reggelünk így indul, és beletekeredünk egy negatív spirálba.

De szerencsére, ennek nem kell így lennie! 🙂

Egyrészt, ha folyamatosan törekszünk arra, hogy az érzelmi létra pozitív tartományában legyünk tartósan, akkor nem tudnak egykönnyen kibillenteni az egyensúlyunkból, mert nincs meg rajtunk a „fogás”. Nincs „mibe” beleakadni. Nem a miénk a másik ember haragja, hisztije. De ha valamiért mégis megérint, lehúz egy-egy eset, jó, ha ismerünk néhány rezgésszintemelő módszert, amivel visszatornázhatjuk magunkat egy kedvezőbb szintre.

Vannak gyors, azonnal alkalmazható módszerek, de egy nagyobb problémához már komolyabb eszközök kellenek.

„Egy problémát nem lehet megoldani a tudatosságnak azon a szintjén, amely magát a problémát megteremtette.” – Albert Einstein

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.