Szándékosan nem akarok azzal a részével foglalkozni, hogy kell-e ez nekünk magyaroknak. Honnan származik, van-e értelme, vagy ez is egy újabb üzleti fogás, amin nagyot lehet kaszálni. Szerintem nem ez számít. Fogadjuk el, hogy vannak, akiknek fontos ezt megünnepelni, és olyanok is vannak, akik ezt egyáltalán nem tartják számon.
Számomra az emberi kapcsolatok olyanok, mint egy kályha. Hiába van a legszuperebb, legdrágább kályhám a világon, és hiába gyújtottam benne tüzet, ha senki nem tesz rá semmi éghető anyagot, az a tűz bizony kialszik.
Ugyanez igaz a szeretetre is. Egy kapcsolat akkor marad élő, ha mindkét fél hozzátesz valamit, ha folyamatosan tápláljuk az energiát, a figyelmet, az odafigyelést és a kedvességet.
A szeretet tudatos táplálása
Valentin-nap nem arról szól, hogy kötelezően virágot vagy csokoládét adjunk. Arról szól, hogy tudatosan ápoljuk a kapcsolatot, és felismerjük: a szeretet nem magától működik. Egy kedves szó, egy ölelés, egy figyelmes gesztus. Ezek mind „éghető anyagok”, amelyek fenntartják a kályhában lobogó tüzet.
A tűz bennünk is élhet
Nem csak a párkapcsolatokban fontos a figyelem. Barátságokban, családi kötelékekben, és önmagunk felé is – a szeretet belső tüze táplálja az életet. Ha magunkat elhanyagoljuk, ha nem gyújtunk tüzet a saját kályhánkban, mások szeretete sem tud teljesen átáramolni hozzánk. Ha nem vagyunk képesek önmagunkat szeretni, hogyan várhatjuk el ezt másoktól?!
Valentin-nap lehet tehát egy emlékeztető, hogy figyeljünk a tűzre: a sajátunkra és másokéra is. Hogy a kapcsolataink ne csak parázsló szikrák legyenek, hanem meleg, élő lángok.
Egy személyes történet
Számomra ez a nap örökre emlékezetes marad, mert a nagyszüleim ezen a napon, 1954. február 14-én házasodtak össze, amikor még fogalmuk sem volt arról, hogy ez „milyen” nap, hogy ezt évtizedek múlva a „szerelmesek napjaként” tartják majd nyilván. 68 évet éltek le együtt – és bár már nincsenek itt ezen a síkon, a szeretetük, a család szeretete és összetartása, és amit képviseltek energia, számomra örök láng marad.